AA
Humor és nevetés ajándékba

Humor és nevetés ajándékba

Régi  hagyományokat felelevenítő, egyben újító szándékú kezdeményezés indult tavaly indult útjára, amelynek során Koltai Róbert decemberi műsora igazán kedvező fogadtatásra talált a résztvevők körében.

Március 5-én folytatódott a sorozat: a Nemzetközi Nőnap alkalmából Kovács András Péter, avagy KAP, a Karinthy-gyűrűvel elismert humorista szórakoztat- ta a közönség soraiban helyet foglaló hölgyeket. Helyenként elgondolkodtató, olykor „magunkra ismerős”, de mindvégig a rekeszizmokat megdolgoztató, kacagtató műsort állított össze erre az alka- lomra a népszerű előadó.

Azt biztosan sokan tudják Kovács András Péterről, hogy a Dumaszínház tagja, remek előadó, kiváló humorista, amit a Humorfesztiválgyőzelem, valamint a szakma legmagasabb elismerése, a Karinthygyűrű is jelez. Azt már talán kevesebben, hogy jogászdoktor, pedagógus, író, munkamániás háromgyermekes családapa, és szájharmonikás zenész is egy személyben. S ahogy magáról mondja, „a legjobb magyar stand-upos a 174 centisek mezőnyében”. Az előadót dunaferres fellépése előtt kértük rövid interjúra.

Egyik pályatársa mondta a múltkor, hogy így a negyedik X után őt már az is boldogság a l tölti el, ha a Wikipédián az „élő személyek” keresőcimke jelenik meg a neve alatt. Ön, szintén  kezdő  negyvenesként, miként vélekedik erről az életkorról?
Őszintén szólva én mindig annak örülök, ami van. Bizakodó típus vagyok. Úgy érzem, mostanára nagyjából kialakult már minden az életemben. A család, a munka, az otthon – valahogyan minden összhangba került. Ha nem csinálok valami oltári nagy hülyeséget, akkor nagyon már elrontani sem tudom. Úgyhogy jöhet a következő negyven év.

Többféle pálya foglalkoztatta annak idején, ha jól tudom, még a papi hivatás is…
Tényleg volt ilyen elképzelésem. Valamikor az általános iskola vége felé jött és nagyjából akkor alább is hagyott, amikor a női nemmel közelebbről megismerkedtem. Szóval, még időben… A gimnáziumban amolyan nyüzsgő gyerek voltam, jártam színjátszó szakkörbe is. Megszerettem az írást is, az egyetemi évek alatt verseket írtam. Aztán jött a tanítás, ami a szaporodó fellépések mellett egy idő után már nem fért bele az életembe.

Tudom, hogy banális kérdés, de mégis érdekli a közönséget, hogy a poénok honnan jönnek egy-egy előadáshoz, milyen élethelyzetek kedveznek a megszületésüknek?
Jó lenne ezt tudni, és akkor az ember napi nyolc órában „gyárthatná” őket, de nálam teljesen a tudatalatti műve az egész. Néha csak úgy eszembe jut annyi minden, hogy alig győzöm jegyzetelni, aztán meg egy nyugisabb időszak következik. Az ember annyit tehet, hogy próbál jó „munkakörülményeke teremteni az agyának. Kellően nyitottnak kell lenni, és figyelni a körülöttünk lévő embereket, helyzeteket és inspirálódni. 

Egyszer még régebben azt nyilatkozta, hogy ha így jönnek sorra az életében a változások, akkor előbb-utóbb még köztársasági elnök lesz. Komolyra fordítva, érdekli a politika?
Nem lenne jó politikus belőlem, azt hiszem, én ahhoz túl lelkiismeretes vagyok. Igazából még a politikusok között sem érzem jól magam. Maximum jókat nevet az ember azon, ami történik az országban, akár ellenzéki, akár kormánypárti oldalon. Bár néha inkább sírni lenne kedvem.

Mennyire számít rendhagyónak, hogy női közönség előtt lép fel?
Érdekes lehetőség, és azt hiszem, meg fogom találni a hangot velük. Egyébként is foglalkoztat a férfi-női kapcsolatok lélektana, dinamikája. Van egy kislányom és két kisfiam, és ha őket meg a többi embert szemlélem a világban, akkor azt látom, hogy minden kislány már nő és minden férfi még kisfiú… A remek hangulatú délután végén a közönség legszerencsésebb tagjai az élmény mellé még a fellépő vendéghez kötődő ajándéktárgyakat is hazavihettek. Zárásként pedig a férfi kollégák 1-1 szál virággal lepték meg a hölgyeket, a szeretet és a tisztelet apró jeleként.

Sz. I.